Oldalak

2021. április 22., csütörtök

Szent József Lapbook

Május elsején lesz templomunk búcsúnapja, erre az alkalomra és nem utolsósorban Ferenc pápa által meghirdetett Szent József-év alkalmából készítettem ezt a lapbookot, fogadjátok szeretettel:

Szent József Lapbook

Szent József lapbook









Szent József, a munkavégzés példaképe 

Meg ne vesd soha a fáradságos munkát” (Sirák fia könyve 7,5)

Szent József, te csendben, hűséggel és fáradhatatlanul végezted a munkád a rád bízottakért. Nem emlegetted a kényelem fontosságát úgy, ahogyan mi olykor tesszük. Kétkezi munkával teremtetted meg feleségednek és fiadnak a napi betevőt. Testedet-lelkedet beleadtad napi kötelességeidbe, és a munka, amit végeztél, egyszerre volt Isten dicsőítésének és az imának eszköze. 

Köszönjük Uram, hogy a „dolgos” Szent József személyében példát mutatsz nekünk a kitartásban és a szeretteinkért való felelősségvállalásban. 

Áldd meg Uram a „szent József lelkületű” testvéreinket, akik hűséggel dolgoznak családjaikért, akik csendben, a háttérben meghúzódva, a munka fáradtságait hordozva élik mindennapjukat. Ámen.


Szent József, az elkötelezett apaság példaképe

Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.” (Lukács 2,52)

Szent József, Isten tervében a Te személyedben jelölt ki apát a földön Fiának. Te mindig gyermeked mellett álltál, és csendesen őrizted lépteit. A te hallgatásod a saját fiad tettei által szólnak.

Megtanítottad Jézust arra, hogy igaz ember legyen, és tanítottad a gyermeket Isten törvényének tiszteletben tartására, még akkor is, ha Jézus maga az Isten volt.

Szent József, te megmutatod nekünk, hogy az apa alakja pótolhatatlan és sosem vesztette el a jelentőségét. Különösen fontos ez korunkban, olyan eszmék zavarában, amelyek az apaságot megkérdőjelezik.

Köszönjük Uram, hogy Szent József személyében példát mutatsz nekünk, hogy milyen egy szerető és védelmező apa, akitől a gyermekek biztonságosan tanulhatnak és mellette növekedhetnek, még a legnehezebb hiányosságokban és helyzetekben is.

Áldd meg Uram az édesapákat, a nevelőket és a keresztapákat. Nagy szükségünk van az ő jelenlétükre, közelségükre és szeretetükre. Ámen.


Szent József, az igaz hit példaképe

Igaz ember volt.” (Máté 1,19)

Szent József, Te feláldozva saját terveidet kockáztattál, hogy eleget tegyél Isten titokzatos terveinek. Végsőkig bíztál a Mennyei Atyában. Az első álmod megrendítette jegyességedet, de a Messiás atyjává tett; a második következtében Egyiptomba menekültél, de megmentette családod életét. A harmadik megjövendölte hazádba való visszatérésedet, a negyedik visszavitt Názáretbe, ahol Jézus később elkezdte Isten országának a hirdetését.

Szent József, Te megmutattad nekünk, hogy minden „igen” gyümölcsöt hoz, mert egy nagyobb tervhez csatlakozik, amelynek csak részleteit látjuk, de amelyeket Isten tovább visz, hogy minden életből mesterművet készítsen.

Köszönjük Uram, hogy Szent József hite és engedelmessége által példát mutatsz nekünk, miként fedezzük fel újra a Hozzád fűződő gyermeki kapcsolatot.

Kérjük kegyelmedet, hogy meg tudjuk újítani hűségünket az imádságban, meg tudjuk hallani szelíd hangodat és a terveid szerint alakítsuk az életünket. Ámen



Szent József lapbook sablonja



1/7 oldal



2/7 oldal



3/7 oldal



4/7 oldal


5/7 oldal


6/7 oldal



7/7 oldal



A lapbook borítójának sablonja



Lapbook borítója




A rajzok színesben is nyomathatóak







Szent József, az Anyaszentegyház védőszentje, könyörögj érettünk!

FACEBOOK: kattints ide! 

#katolikusötletdoboz 

#kézműves