Október
a rózsafüzér hónapja. A
szentolvasó imádkozása közben hálát adunk a Szűzanya
közbenjárásáért, Jézus életéről elmélkedünk, megváltásunk
titkaira emlékezünk.
Nagyon
örültem a lehetőségnek, amikor Plébános atya felkért arra,
hogy készítsünk közösen rózsafüzért a gyerekekkel. A kézműves
délutánon lelkesen fűzték a gyöngyöket a szorgos kis kezek,
játékosan tanultuk meg ennek a gyönyörű imádságnak a módját,
a szentolvasó használatát és a titkokat.
Venezuelai
keresztény közösségekből indult egy olyan kezdeményezés, hogy
a gyerekek fél órán át imádkozzanak a békéért és az
egységért egyszerre, egy időben, szerte a világon. Az ötlet
forrása a következő gondolat Szent Pio atyától: „ha egymillió
gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog
változni”.”
A közös
imádság október 18-án, magyarországi idő szerint 9 órakor
kezdődik! 🙏
Imádkozhattok
a
saját készítésű rózsafüzéreitekkel is. 😊
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj3caHpf-kwz-7BqvbCfBqWHkh8m0YRTfbrQVjcyzose-gOoaz-ajSeonDh2ma05MyJSYOtOdl6xLrrZdtObAyCRbhO0bkgaCotN4JiKUhnT3CnU8OePuQQK2sL3MA8yIjeLKe4DPCOo2I/s320/0.jpg) |
Saját készítésű rózsafüzér zseníliadrótból
|