Oldalak

2019. március 2., szombat

Nagyböjti kalendárium - kicsit másképp

Közeleg hamvazószerda, hamarosan kezdetét veszi a nagyböjt. Azon gondolkoztam, hogy hogyan is tudnánk jól megélni a szent negyven napot, hogy valóban Isten jelenlétében teljen ez az időszak. Ehhez fontos, hogy el tudjunk csendesülni és át tudjuk adni magunkat a Megváltó Jézus Krisztusnak, aki magára vette bűneinket, hogy a keresztfán megsemmisítse azokat; aki egyedül, magányosan virrasztott a Getszemáni-kertben és értünk, értem is végigjárta a keresztutat.



Készítettem egy nagyböjti naptárat, ami kicsit eltér egy hagyományos kalendáriumtól. A negyven napra való jócselekedetet, imát, lemondást és egy-egy szentírási szakaszt fa pálcikákra írtam fel. Úgy tervezzük, hogy férjemmel reggel kihúzunk egy pálcikát, este pedig megbeszéljük, ki hogyan teljesítette a rajta szereplő feladatot. Az adott szentírási részt pedig közösen olvassuk fel gyertyafény mellett, így készülünk fel Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére. 
 

Nagyböjti kalendárium fa pálcikákból

Lemondások, jócselekedetek, imák listája, amiket a pálcikákra írtam:

(20 darab, így mindegyik kétszer fog szerepelni)

  • Kávé mentes nap: ma nem iszom kávét, koffeint, zöld teával helyettesíthetem
  • Kenyér és pékáru mentes nap: ma nem eszem sem kenyérfélét, sem péksütit (füstölt sajtos croissant sem!)
  • Kedves és türelmes leszek, nem ítélkezem: vigyázok arra, hogy ne mondjak ki sértő szavakat, ne bántsak meg senkit, ne ítélkezzek senki felett; türelmes és kedves leszek mindenkivel
  • Elvégzek olyan házimunkát, ami nem az én feladatom
  • Ma elimádkozom a fájdalmas rózsafüzért
  • Mosoly nap: ma mindenkire mosolygok, az eladóra a boltban, a portásra az irodaházban, a liftben, stb., ha valaki nem mosolyog vissza, akkor is
  • Minden tettemet ez vezérelje: Mit tenne most Jézus?
  • Nassolnivaló mentes nap
  • Fél órát töltök csendes imádkozással
  • Nem nézek TV-t
  • Hálás vagyok Istennek: végiggondolom és felsorolom, hogy mi mindenért lehetek hálás Istennek az életemben
  • Facebook, internet mentes nap: csak annyit internetezem, amennyi a munkámhoz szükséges
  • Hangosan imádkozom Istenhez
  • Imádkozom azokért, akik megbántottak, azokért, akik úgy érzem, igazságtalanok voltak velem
  • Keresztút: végig imádkozom a keresztutat, elmélkedek minden stáción
  • Nem vásárolok: ma nem vásárolok, amit költenék, odaadom valakinek, akinek szüksége lehet rá vagy bedobom a templom adománygyűjtő perselyébe
  • Ima és hálaadás a szeretteimért: imádkozom a szeretteimért, barátaimért és hálát adok Istennek értük
  • Isten áldását kérem mindenkire, akivel ma találkozom: reggel a buszon az emberekre, a kasszásra, a portásra, a kollégáimra, mindenkire
  • Felhívok egy magányos embert: ma felhívok egy ismerősömet, aki magányos vagy idős vagy éppen nehéz helyzetben van az élete, meghallgatom őt, biztatom, tudatom vele, hogy számíthat rám
  • Ma nem használom a liftet: lépcsőzöm

Mindezeken felül, hamvazószerdán és a pénteki napokon tilos húst fogyasztani.
Vasárnap az Úr napja, ekkor nincs böjtölés.



A szentírási szakaszokat az igenaptár segítségével választottam ki:

  1. Mt 6,1-6.16-18
  2. Lk 9,22-25
  3. Mt 9,14-15
  4. Lk 5,27-32
  5. Mt 25,31-46
  6. Mt 6,7-15
  7. Lk 11.29-32
  8. Mt 5,20-26
  9. Mt 5,43-48
  10. Lk 9,28b-36
  11. Lk 2,41-51a
  12. Mt 20,17-28
  13. Lk 16,19-31
  14. Mt 21,33-43.45-46
  15. Lk 15,1-3.11-32
  16. Lk 1,26-38
  17. Mt 18,21-35
  18. Mt 5,17-19
  19. Lk 11,14-23
  20. Mk 12,28b-34
  21. Lk18,9-14
  22. Jn 4,43-54
  23. Jn 5,1-16
  24. Jn 5,17-30
  25. Jn 5,31-47
  26. Jn 7,1-2.10.25-30
  27. Jn 7,40-53
  28. Jn 8,12-20
  29. Jn 8,21-30
  30. Jn 8,31-42
  31. Jn 8,51-59
  32. Jn 10,31-42
  33. Jn 11,45-57
  34. Lk 22,14-23,56
  35. Jn 12,1-11
  36. Jn 13,21-33,36-38
  37. Mt 26,14-25
  38. Jn 13,1-15
  39. Jn 18,1-19,42
  40. Mt 28,1-10



A naptárhoz szükséges alapanyagok:

  • 40 darab fa pálcika
  • Tűhegyű filctoll, vagy vagy bármilyen toll
  • Pohár vagy gyertyatartó, amibe a pálcikákat tesszük

A nagyböjti naptár alapanyagai
 
Áldott, csendes, kegyelmekben gazdag nagyböjti készületet kívánok! 🙏💜