Oldalak

2019. december 11., szerda

Karácsonyi ajándéktasak kézlenyomat festékkel – készíts ajándékot a gyerekekkel!

Plébániaközösségünkben a gyerekekkel a decemberi kézműves foglalkozáson a helyi kórház idős fekvőbetegeinek készítettünk karácsonyi ajándékot.

Jó, ha a gyermekek már kicsi korban megérzik, hogy ajándékot készíteni és adni is nagyon jó dolog; amikor saját kezűleg készítünk valami apró ajándékot, akkor éreztetjük a másikkal, hogy ő valóban fontos nekünk, hiszen miközben készül az ajándék, őrá gondolunk.



Ezeket a papír ajándéktasakokat készítettük el, amelyekre a gyerekek a jászolban fekvő kis Jézust rajzolták kézlenyomat festékkel. A kis csomagokba többféle meglepetést is tettünk: a szaloncukor mellé egy szentképet a Szent Családról és Szent Józsefről, Ady Endre Kis, karácsonyi ének című versét, egy igekártyát (Lukács 2 8:14) és egy kártyát a 2020. szeptemberében hazánkban megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus imádságával. A kórházban fekvő idős testvérek közül többen talán részt vettek az 1938-as Kongresszuson is. Imádságukkal most is bekapcsolódhatnak az előkészületekbe, csatlakozhatnak az imalánchoz, amelyet plébániaközösségünkben indítottunk hazánk, Európa és a világ lelki megújulásáért.

Karácsonyi ajándéktasak kézlenyomat festékkel
Karácsonyi ajándéktasak kézlenyomat festékkel

Köszönöm a szorgos kis Segítőimnek a lelkes munkát! 💜