Oldalak

2019. december 3., kedd

Mikulás kartonpapírból


Minden gyermek számára Advent legkülönlegesebb estéje december 5-e, amikor nagy izgalommal várják Mikulás érkezését; kikészítik a gondosan megtisztított csizmácskákat, verseket, dalokat tanulnak, sőt még tejet és sütit is tesznek ki az ablakba az idős, nagy szakállú bácsinak. A szülőknek is nagy öröm látni gyermekeik boldog arcocskáját és a kis csillogó szemeiket.

Mikulásra ezt a kartonpapír Szent Miklóst készítettem a gyerekeknek, a puttonyába néhány apróság, csoki, matrica vagy egy pici játék is elfér.

Szent Miklós kartonpapírból Mikulás ünnepére

Szent Miklós püspök nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Szent Miklós mindig csendben, a világ nyilvánossága elől elzárva ajándékozott. Csendes és alázatos ember volt, tudta, hogy rajta keresztül Isten ajándékoz.
Feljegyzések szerint Kr. u. 245-ben született a kis-ázsiai Anatóliában, Patara városában, gazdag szülők gyermekeként. Korán árvaságra jutott. Kolostorba költözött, ahol nagybátyjának, Patara érsekének felügyelete alatt nevelkedett. Megszeretve a kolostori életet, a papi hivatást választotta.
Anatólia fővárosában, Myrában telepedett le. Nem volt még harmincéves, amikor a város püspökévé választották. A nevéhez fűződő leghíresebb legenda szerint élt Myrában egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem volt pénze hozományra. Ez a hír eljutott Miklóshoz is. Egy éjjel három erszényt dobott be az apának, így a lányok megmenekültek.

Alapanyagok:
  • Piros, fehér, citromsárga, krémszínű és fekete papírkarton
  • Arany színű zsenília drót a pásztorbotnak
  • Papírguriga
  • Piros krepp papír a papírguriga becsomagolásához
  • Szalag átkötni a puttonyt
  • Fekete filc az arc megrajzolásához
  • Olló és papírragasztó
 
Elkészítés lépései képekben:
Érdemes előre megrajzolni a sablont, majd azt körberajzolni a megfelelő színű kartonpapíron.

Mikulás elkészítésének lépései