Oldalak

2021. október 5., kedd

Rózsafüzér Királynője képeslap

Október a rózsafüzér hónapja, október 7-én a Rózsafüzér Királynőjére emlékezünk, ezért az elsővasárnapi kézműves foglalkozásunkra ezt a kis képeslapot terveztem a gyerekeknek:



A rózsafüzér imádság nagy kincsünk. Korábban nehézkesnek bizonyult számomra a szentolvasó imádkozása, gépiesnek, monotonnak tűnt. Valahogy az az elképzelés élt bennem, hogy ez az idősek imája. 

Azt mondta nekem valaki, hogy ha egyszer megérzem a szentolvasó ízét, utána rendszeresen fogok élni vele. Így is lett! Megtapasztaltam, hogy nem csak egy miatyánkok és üdvözlégyek láncából álló gépiesen mondott imáról van szó, hanem egy nagyon komoly elmélkedő imádságról. Minden egyes üdvözlégy középpontjában az Úr Jézus áll, a rózsafüzérben pedig az Ő életének egy-egy fontosabb eseménye, összefoglalja röviden az Evangéliumot. A szentolvasó imádkozása által kegyelmek bőségét nyerhetjük el.

A rózsafüzér imádsággal teszünk egy lépést a Szűzanya felé. 

Fogd meg az anyukád kezét - A sötétség idején a rózsafüzérbe kapaszkodni olyan, mintha megfognád Égi Édesanyád kezét. Imádkozd mindennap a rózsafüzért! Bízd rá magad Máriára – Ő gondoskodik rólad.” (Pio atya)

Pár évvel ezelőtt kaptam egy nagyon különleges rózsafüzért egy különleges embertől: a Szentatyától, Ferenc pápától. Ezután nyitott szívvel és teljes odaadottsággal elkezdtem imádkozni a rózsafüzért  és végül nagyon megszerettem, a mindennapjaim részévé vált.


Esténként meggyújtunk egy gyertyát és együtt imádkozzuk a férjemmel, olykor egy tizedet, olykor mind az ötöt. 

Nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy plébániánk rózsafüzér-közösségének vezetője megkérdezte tőlem, hogy csatlakoznék-e a csoporthoz, örömmel vállaltam! 😊


Sablon: Ha a sablont felhasználod valahol, kérlek, nevezd meg ezt a blogot, mit forrást, mert saját kezűleg készítettem!


Alapanyagok:

  • A/4-es nyomtatópapír, amire a sablont nyomtatjuk
  • 8 x 16 cm méretű kartonpapír a képeslap borítójához
  • krepp papír a rózsafüzérhez
  • filctoll, zseléstoll, színes ceruza a színezéshez, díszítéshez
  • olló, papírragasztó


Elkészítés lépései:

1. Nyomtasd ki a sablont egy A4-es nyomtatópapírra;

2. Vágd ki a képet a szaggatott vonal mentén, színezd ki a rajzot, majd a papírt hajtogasd félbe minden irányban:




3. Készítsd el a képeslap borítóját úgy, hogy egy kartonpapírból vágj ki egy 8 cm x 16 cm-es csíkot, majd hajts félbe;
4. A borítóba ragaszd be az összehajtogatott képet. Ezután csukd össze a borítót és a kilógó, felesleges részeket a borító élei mentén vágd le.





5. Ezután következik a borító díszítése. Ehhez krepp papírból készíts tíz + egy kis gombócot, majd ragaszd fel a képeslap tetejére úgy, hogy egy tizedes rózsafüzér alakot kapjál. Végül rajzolj a „rózsafüzérhez” egy keresztet.