Oldalak

2022. április 2., szombat

Húsvéti bárány kávékapszulából

Egy ideje gyűjtöm a kávékapszulákat, ötletes tárgyakat lehet kézműveskedni belőlük; készítettünk már angyalkát, napkeleti bölcseket, ezúttal pedig húsvéti bárányt fogunk alkotni.

Szükség is lesz a sok a kapszulára - mert meghívást kaptam egy húsvéti missziós napra is, ahol felkértek, hogy legyek a kézműves sátor koordinátora – valószínűleg jó sok báránykát fogunk ott készíteni a gyerekekkel. 😊🐑


Húsvéti bárányka kávékapszulából

„Másnap megint ott állt János két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit akartok?” Így feleltek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol lakol?” „Gyertek, nézzétek meg!” – mondta nekik.” (Jn 1,35-39) 


Keresztelő Szent János a Jordán folyónál rámutatott az Úr Jézusra, „Nézzétek, az Isten Báránya!” (Jn 1,36). János két tanítványa, a későbbi János és András apostolok felismerték az Úr Jézusban a Messiást, ki mertek állni a sorból és volt bátorságuk odamenni Hozzá, nyitni felé. Jézus megkérdezte tőlük: „Mit akartok?”, „Gyertek,…!” – mondta.

Vajon én ki mertem/merek állni a sorból, oda merek/mertem menni Hozzá, meg merem/mertem Őt szólítani? Vajon én felismer(t)em Jézusban a Messiást? Hogy érintett engem ez a felismerés? Ha Ő megkérdezné tőlem, hogy „mit akarsz?”, vajon mit válaszolnék?

 

Alapanyagok:

  • Egy darab kávékapszula
  • Egy marék vatta
  • Madzag
  • Papírragasztó (az a tapasztalatom, hogy a Pritt ragasztóstifttel egészen jól tapad a fém kapszulához a kartonpapír, illetve a vatta)
  • Olló
  • Egy kis darab világosbarna kartonpapír és fehér papír



Húsvéti bárányka kávékapszulából


Kávékapszulák kimosva, száradnak :)



Áldott húsvéti készületet kívánok szeretettel! 🐑