Oldalak

2023. november 12., vasárnap

Szentmártoni kifli

Szent Márton életének legismertebb jelenete, amikor fél katonai köpenyét egy hó alatt fekvő, meztelen és sánta koldusra terítette. Ezt követően álmában megjelent neki Krisztus, vállán a koldusra terített fél köntössel. 

Szent Márton megmutatta nekünk, hogy a jézusi szeretet függetlenül kortól, időtől és helytől kapocs tud lenni két ember között. Megmutatta nekünk azt is, hogyan lássunk az Úr Jézus szívével, hogy meglássuk a hiányt, a szükséget, hogyan tudunk segíteni és jót tenni rászoruló testvéreinkkel. 

 Szentmártoni kifli

A múlt héten mesélte egy kedves kolleganőm, hogy szentmártoni kiflit süt, amit a gyerekek bevisznek majd a suliba a Szent Márton napi ünnepségre. Nagyon megtetszett nekem ez az ötlet, el is kértem a receptet. Szombaton megsütöttem a kifliket, életemben először sütöttem kiflit. :) Fogok még sütni, úgy megtetszett és egyszerűbb, mint ahogy azt elsőre gondoltam, és persze azért is, mert nagyon ízlett a szeretteimnek. :)

Mitől szentmártoni ez a kifli? Két-két kiflit össze kell sütni és ha szeretnéd elfogyasztani, meg kell osztanod valakivel.

 Szentmártoni kifli

Ezt a receptet készítettem el: Kattints ide!

A recept kacsazsírt ír a tésztához, én libazsírt tettem bele, a tetejét pedig ételallergia miatt nem tojással, hanem olívaolajjal kentem meg. Így is finom lett. :)


Mennyei Atyám, tégy bennünket nyitottá egymás iránt,

és segíts, hogy meghalljuk a másik csendes kérését.

Adj erőt, hogy egységben legyünk és egymásért legyünk.

Hadd legyünk mi magunk is Szent Mártonná,

hadd öltöztessük fel a mezíteleneket, hadd osszuk meg mindenünket azokkal,

akik segítségünkre várnak.

Ámen


Sok örömöt kívánok a sütéshez és a kiflik megfelezéséhez! :)

Nincsenek megjegyzések: